Ki a háborús koalícióból!
"Magyarország nincs közvetlen veszélyben" - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés hétfői ülésnapján. Mondókájából kiderült: legföljebb ez az egy okunk lehet arra, hogy a kormány háborús politikájával elégedettek legyünk. Ám kételkednünk kell ebben is, mivel a miniszterasszony maga ismerte el, hogy az utóbbi időben a kockázat jelentősen növekedett. A Fidesz kéri hát a kormányt: lépjen ki a háborús koalícióból.
Dátum: 2003-03-24 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:02.942337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Zsolt fideszes képviselő Lamperth helyzetelemzése kapcsán arra kérte a kormányt, "hogy - Csehország példáját követve - lépjen ki a 30 tagú háborús koalícióból".
Kifejezte együttérzését a háború áldozatai iránt, legyenek azok - mint fogalmazott - amerikai katonák, vagy iraki férfiak, nők, gyermekek.
Hangsúlyozta: a biztonsági intézkedések fenntartására tartósan, hosszú ideig szükség lehet.
A fideszes politikus leszögezte: frakciója érdekelt abban, hogy Szaddám Huszein mielőbb megbukjon, illetve mielőbb lefegyverezzék őt.
Kifogásolta, hogy nem Medgyessy Péter miniszterelnök tájékoztatta napirend előtt a parlamentet.
- A magyar kormány csak a lényegről nem beszélt az elmúlt napokban, a háborúban játszott felelősségéről - szögezte le a volt külügyi államtitkár.
Hozzátette, hogy "Magyarország egy harminc tagú háborús koalíció tagja lett, aminek magja az a nyolcak levelét aláíró országcsoport, amelyben Magyarország is benne van".
- Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Magyarország ennek a háborús koalíciónak a tagja lett, ezért szépen kérjük a magyar kormányt, hogy összhangban a magyar közvélemény 92 százalékának véleményével, lépjen ki ebből a háborús koalícióból - jelentette ki Németh Zsolt.
Aláhúzta, hogy Magyarország szavahihetősége forog kockán, mind a muzulmán, mind a nyugati világban.
MTI - fidesz.hu