A Fidesz új Lipótot tervez a régi helyett
Összefogtak a pszichiátriai szakma képviselői és a velük szimpatizálók, jelentős szervezkedés folyik - tájékoztatta a Magyar Hírlapot Mikola István. A Fidesz szakpolitikusa bejelentette azt is: kormányra kerülésük esetén új intézményt hoznak létre a megszüntetett Lipót helyett.
Dátum: 2008-09-06 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:03.329003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mindenképpen szükség van egy országos pszichiátriai intézetre, a lelki betegek ellátásának ügye most nincs jó kezekben" - mondta el lapunknak Mikola István országgyűlési képviselő. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusát Székely Tamás tárcavezető csütörtökön elhangzott kijelentésével kapcsolatban kérdeztük, Mikola ugyanis akkor nem reagált arra a miniszteri megállapításra, hogy nem szabad stigmatizálni a lelki betegeket, ezért nincs szükség nagy pszichiátriai intézményre, ám egy módszertani központra igen.
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere több szempontból sem ért egyet a tárca jelenlegi vezetőjével. Szerinte a tények magukért beszélnek, Magyarországon csaknem egymillió szenvedélybeteg ember él, s a jelenség soha nem létezik önmagában. "A családtagok ugyanúgy szenvednek a gondtól, s ha csak egyetlen férjet vagy feleséget számolunk betegenként, akkor is kétmillió ember szorul mielőbbi segítségre. Ezzel a tömeggel gazdasági gyarapodást sem lehet produkálni" - mondta Mikola István. A szenvedélybetegséggel ráadásul szinte mindig társulnak pszichiátriai kórképek. "Aki csak rövid ideig is élt már együtt például alkoholbeteggel, vagy akár enyhén depressziós emberrel, pontosan tudja, hogy milyen nehéz, sokszor kilátástalan a helyzet" - utalt a szakpolitikus arra, hogy nélkülözhetetlen az orvosi, szakápolói, pszichológusi segítség. Tanulmányra utalva arra is figyelmeztetett, hogy a társadalomnak több mint a fele talajvesztett, önazonosságát veszített emberekből áll. Őket az identitás visszaállításával lehet kezelni, ami szintén a lélek gyógyítását jelenti. "Ennek hiányában szétesik a nemzet" - mondta.
A lelki betegek kezelését magasan képzett és összeszokott munkacsoportok végezték a Lipótban, kihasználva a nagy országos intézmény minden előnyét. Mikola István szerint ilyen közegben él igazán a spiritualitás, ami nélkülözhetetlen a beteg lélek gyógyításában, s többek között ezért nem elegendő egy módszertani központ működtetése. "A spiritualitás pedig egyáltalán nem sámánkodás, noha ezt vágták a fejünkhöz, amikor fölemeltük szavunkat a Lipót bezárása ellen" - emlékeztetett a képviselő egy tavalyi egészségpolitikai rendezvényen történtekre. Mikola szerint a Fidesz fölvállalja a pszichiátriai betegek ügyét, s ha a választók őket bízzák meg kormányzással, mindenképpen létrehoznak egy országos nagy intézményt a megszüntetett OPNI helyett, és újból fölépítik a szélnek eresztett munkacsoportokat.
Úgy tűnik, a szakma nem hagyja magát, a politikus úgy tájékoztatta lapunkat: az érintettek és a velük szimpatizálók fórumot hoznak létre, amely nemsokára megtartja első ülését. Mikola István szerint nagy a készülődés, jelentős szervezkedés folyik.