Pocsék munka több tízmillióért
A Strabag pocsék munkát végzett, a műszaki ellenőr szemet hunyt, a lebonyolító beletörődött, a főváros pedig jóváhagyta. A sorozatos jogsértések miatt senkit sem vontak felelősségre, kötbért nem fizettettek.
Dátum: 2008-09-08 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:14.893742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Hírlap többször is foglalkozott a XVI. kerületi Mátyás király utca útburkolatának felújításával, amelyet olyan gyatra minőségben végzett el a Strabag, hogy ismét felújításra szorul. A főváros a Szent Korona és a Budapesti utca közötti kilencszáz méteres szakasz rekonstrukciójára írt ki pályázatot 2005-ben, végül azonban négyszáz méterrel hosszabban, a Csömöri útig végeztette el az aszfaltozást a Strabaggal. A hosszabbítást Szabó Lajos Mátyás (MSZP) akkori polgármester lobbizta ki Demszky Gábor főpolgármesternél. A lap birtokába került revizori jelentés szerint a főváros jogsértően, az engedély és a szerződés módosítása nélkül rendelte meg a többletmunkát. A közlekedési ügyosztály olyannyira együttműködő partner volt, hogy egyik munkatársa felhatalmazás nélkül lemondott a hatvan hónapos jótállási időről is. A pótmunkát a közbeszerzési törvényt megkerülve, a tartalékkeret terhére végeztették el, a vizsgálat szerint az útfelújítás rossz minőségben, nem az elvárható kapacitással és késedelmesen történt. Ahhoz azonban, hogy papíron minden rendben legyen, a műszaki ellenőr segédkezésére is szükség volt, ő igazolta a hibátlan és határidőre történő teljesítést, jóllehet a kivitelező többször a rendelkezésével ellentétesen dolgozott.
A Strabag a szerződésben szereplő határidőnek megfelelően, 2005. július 5-én készre jelentette a munkát, miközben még az aszfaltozáshoz sem láttak hozzá. A lebonyolító a Strabagnak július 8-án azt írta: "Mint már telefonon többször jeleztem, a XVI., Mátyás király utcában engedély nélküli és szakszerűtlen munkavégzés folyik. Kátyúzás címszó alatt tömörítetlen, laza, koszos, szemetes, egyenetlen felületre terítenek aszfaltot, az így elterített aszfaltréteg az alaptól el fog válni." Ennél is megdöbbentőbb az egy héttel később küldött levél. "Az aszfaltosok mellett a Mátyás király utcában senki sem dolgozik, és még tengernyi munka van hátra, amelyek nélkül a műszaki átadását megkezdeni sem lehet. Eddig sem szolgáltattatok még egy tényleges mérési eredményt, ami arra enged következtetni, egy sem volt megfelelő."
A revizorok nem találtak magyarázatot arra, hogy ezen előzmények után a Közlekedés Mérnöki Iroda július 26-án kelt jegyzőkönyvében miért számol be arról, hogy a Strabag értékcsökkenés nélküli minőségben határidőre, hiánytalanul elvégezte a munkát. Annál is inkább, mert július 18-án még a hibalistát sorolva azt panaszolta, hogy a kivitelezőtől egyetlen bizonylatot, megvalósítási tervet sem kapott. A műszaki jelentés szerint a felújított út harminc-negyven százaléka meghibásodott, hatvan helyen megsüllyedt.