Leállt a Lépj egyet előre! program
Leállt a napokban a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
Dátum: 2008-09-08 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:18.305696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program vidéki munkatársait egy héttel ezelőtt levélben értesítették, hogy a továbbiakban nincs szükség rájuk. Ennek oka a források elapadásával magyarázható, mert kellő helyen és időben nem mérték fel az igényeket, hogy mennyi pénzből mire is futja.
Csak a Dél-Dunántúlon négy mentor állása szűnt meg. Az ő dolguk volt felkutatni, tanulásra bírni és nyomon követni a hátrányos térségekben élő embereket azért, hogy piacképes végzetséghez, munkához jussanak.
A tervek szerint 2009 végéig a Baranya, Somogy, Tolna alkotta régióban háromezren vettek volna részt az általános iskola befejezését jelentő, érettségit vagy szakmát adó képzéseken. Baranyában százak nem kapták meg ehhez a támogatást, vagy már végeztek ugyan, de nincs, aki segítené őket az elhelyezkedésben.
A programot irányító Foglalkoztatási és Szociális Hivataltól az elmúlt héten sokan rendkívüli szabadságra mentek - olvasható a baranyai napilapban.