Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne csökkentsék a gázár-támogatást!

Soltész Miklós hétfői sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségi kormány nemcsak a gáz árát emeli, de eközben a gázár-támogatást is csökkenteni akarja.


Dátum: 2008-09-08 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:18.618772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ne csökkentsék a gázár-támogatást! (Soltész Miklós)

"Ezért egyértelműen Gyurcsány Ferenc és az MSZP politikája tehető felelőssé, akik 2005-ben megegyeztek abban, hogy az országgyűlési választásokig nem emelik a gáz árát" - jelentette ki Soltész Miklós, rámutatva: a magyar emberek ennek az alkunak fizetik meg az árát. Hozzátette: a gázár kompenzáció összegét folyamatosan csökkenti a kisebbségi kormány. Míg 2006-ban 208 milliárdot fordítottak erre, addig 2007-ben már csak 110 milliárdot, idén pedig 81 milliárd forintot. A képviselő sajtóértesülésekre hivatkozva úgy fogalmazott, jövőre már mindössze 66 milliárdot szánnak erre a célra.

Mint folytatta, korábban a középosztály csúszott ki a támogatási rendszerből, mára azonban a szegények sem tudnak majd gázár-támogatásért folyamodni.

A Fidesz és a KDNP arra szólítja fel a kisebbségi kormányt, hogy álljon el a kompenzáció következő évi csökkentésétől, és mielőbb írják ki az előrehozott választást.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3446, 'source_type': 'media', 'source_id': 1983, 'target_type': 'article', 'target_id': 82606, 'relation_type': 'describes'}