Kelet-Európában többet dolgoznak
Még mindig elég nagyok a különbségek az Európai Unió régi és új tagországaiban a munkaidőt tekintve: Kelet-Európában általában többet dolgoznak az emberek, mint Nyugat-Európában.
Dátum: 2008-09-08 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:21.602232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az unió egyik intézménye, az Eurofound adatai szerint tavaly az utolsó negyedben az unió 27 tagországának állampolgárai ténylegesen 40 órát dolgoztak hetente átlagosan. A felmérés a fő állásban ténylegesen ledolgozott munkaórákat összesítette, a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat számba véve. A 15 régi tagországban az átlag heti 39,5 óra volt, az unióhoz 2004 óta csatlakozott 12 országban 40,6 óra.
A tagországok között a legtöbbet Bulgáriában dolgoznak az emberek, heti 41,7 órát. A második helyen Románia áll, szintén 41,7 órával, a harmadik Nagy-Britannia, 41,4 órával, a negyedik Csehország, 41,2 órával.
Magyarország a 10-ik helyre került, heti 40,5 órával, Máltával gyakorlatilag egy szinten. Lengyelországban 40,4 óra, Szlovákiában 39,9 óra volt az átlag. Franciaországban, Olaszországban és Dániában dolgoznak a legkevesebbet, heti 37,7, 38,4, illetve 38,6 órát.