Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az angolok épp feltalálják a GYED-et


Dátum: 2008-09-09 00:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:24.931983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Havi rendszeres összeget kellene fizetni az anyáknak, hogy munkavállalás helyett otthon maradjanak gyerekeikkel - véli az egyik legbefolyásosabb brit konzervatív kutatóintézet.

A Policy Exchange legújabb jelentése szerint Nagy-Britanniában radikális változtatásokra van szükség az adórendszerben és a szociális juttatások terén, hogy az anyukák otthon tudjanak maradni, amíg gyerekük eléri a 3 éves kort.

(...)

Az egykori politikus, aki a tanulmány egyik szerzője, hangsúlyozta: a társadalom nagy árat fizet azért, hogy a nők a szülés után nem sokkal munkába állnak.

(...)

Az ellenzékkel ellentétben a kormányzó Munkáspárt az anyák minél korábbi munkába állását ösztönzi, ezért nem véletlen, hogy a brit édesanyák 60 százaléka dolgozik 5 évesnél kisebb gyerek mellett.

(...)

A tanulmány szerzői átfogó kutatást készítettek 3000 szülő körében, akiknek 84 százaléka úgy véli: a brit kormánynak többet kellene tennie, hogy az anyáknak vagy az apáknak lehetőségük legyen otthon maradni a gyerekkel. Ötből négy szülő mondta: pénzügyi okai vannak annak, hogy visszamegy munkahelyére rövid idővel a gyerek születése után.

Kapcsolódó elemek