Falunap rendőrveréssel és késeléssel
Felkészültek a rendőrök a taranyi falunapra, azonban a késeléssel járó verekedés után egyiküket megtámadták és földre teperték. Végül a kommandósok tettek rendet a baranyai faluban.
Dátum: 2008-09-09 07:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:26.427957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A taranyi falunapon végig jelen voltak a rendőrök, sőt egy közlekedési akciót is erre a napra időzítetek. Szükség is volt a rendőri jelenlétre és a kommandósok segítségére is. A késelés után kirobbant verekedésben további atrocitások történtek, egy rendőrt megtámadtak, letépték a pólóját és a földre teperték. A rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül aránylag hamar, alig fél óra alatt sikerült helyreállítani a rendet Taranyban és megakadályozni, hogy tovább fajuljon a konfliktus - mondta a megyei internetes lapnak Ősz István nagyatádi rendőrkapitány.
A késelésben megsérült férfit is a rendőrök vitték vissza a kórházba, ahonnan korábban megszökött. A fiatalembert apja szúrta mellkason, ám a harminc év körüli sértett súlyos sérülései ellenére megszökött a kórházból és gyalogosan haza indult. Az út mentén, egy árokban ájultan találták meg a rendőrök, akik azonnal visszavitték a kórházba. Így ott meg tudták műteni és ezzel az életét is megmentették.