Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éhségsztrájk Egerben

Éhségsztrájkba kezdett az egri Markhot kórház négy munkatársa tegnap, tiltakozva a Heves megyei közgyűlés márciusi döntése ellen, amellyel húsz évre a HospInvest Zrt. kezébe adta az intézmény működtetésének és vagyonkezelésének jogát.


Dátum: 2008-09-09 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:29.110553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tegnap egy ápolónő és három orvos, köztük Pócs Alfréd ortopédsebész kezdte meg az éhségsztrájkot az egri Markhot Ferenc Kórházban, hogy ezzel tiltakozzon a működtetés átadása ellen. Az érdekképviseletek és az úgynevezett kórházvédők - akik tavasz óta több demonstrációt szerveztek - a múlt héten jelentették be, hogy megkezdődik a sztrájktárgyalás, amelyhez dolgozói éhségsztrájk is kapcsolódik.

Pócs Alfréd szakorvost kora délután kerestük meg, s azt mondta, hogy utoljára vasárnap vett ételt magához. Tegnap nem operált, hanem a viszonylag könnyebb feladatot jelentő szakrendelést látta el. Kérdésünkre, vajon meddig lesz képes éhezni anélkül, hogy veszélyeztetné a betegeit, az orvos azt válaszolta: figyeli szervezete jelzéseit, és a többiek is rajta tartják a szemüket. Ha úgy érzi, fogytán az ereje, azonnal leváltja egy másik, helyébe lépő sztrájkoló. Az akcióba kapcsolódók listáját egyébként leadták a munkáltatónak. A Markhotban munkabeszüntetés is várható, erről tárgyalt tegnap a munkáltatóval a sztrájkbizottság. Berhés István, az intézmény megbízott orvos igazgatója úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a munkabeszüntetésnek inkább szimbolikus értéke lesz: osztályonként felváltva egy-egy dolgozó függeszti föl tevékenységét, helyettük a többiek dolgoznak. Ez a skandináv típusú sztrájk nem veszélyezteti a betegek ellátási biztonságát. A dolgozók követelésével azonban a kórházvezetés nem tud mit kezdeni, hiszen a működtetés magánkézbe adásáról a megyegyűlés döntött - mondta Berhés István.

Kapcsolódó elemek