Lendvai és a pszichológiai nyomás
Dátum: 2008-09-09 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:32.719173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiába van meg a teljes egység az MSZP-n belül, ha a parlamentben nem tud ebből többséget kovácsolni - mondta Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc összehívta a párt kongresszusát.
***
Ha nem sikerül megegyezni az SZDSZ-szel, akkor külső támogatást kell szerezni, ezen keresztül pedig parlamenti szavazatokat a költségvetés megszavazásához - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel. Elmondta: nem akarnak pszichológiai nyomás alá helyezni SZDSZ-es képviselőket.