Nagy bajban vannak a szocialisták
Nagy bajban vannak a szocialisták: hiába a hatalmi praktikák, hiába minden igyekezet, elfogyott a levegő Gyurcsány Ferenc és a kisebbségi kormány körül - írja közleményében a Fidesz helyettes szóvivője.
Dátum: 2008-09-09 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:36.389406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták is belátták, hogy elkerülhetetlen az előrehozott választás, ennek legegyértelműbb jele, hogy elkezdték közvetlen kampányukat, ami pedig - szokás szerint - mocskolódó kampány.
A szocialisták a jól ismert személyeket és a jól ismert módszereket vetik be: hazudnak és minden alapot nélkülöző vádaskodással próbálják lejáratni ellenfeleiket.
Juszt Lászlónak közpénzen tegnap azt sikerült "felfedeznie", ami hatósági iratokból évek óta ismert, és amelyek alapján a hatóságok semmilyen felelősségrevonást nem tartottak indokoltnak - fogalmaz Cser-Palkovics András.