Indiai nap Balatonfüreden
Indiai napot tartanak pénteken Balatonfüreden; a programban faültetés, a szívkórház Tagore-emlékszobájának felkeresése és táncest szerepel.
Dátum: 2003-03-25 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:05.028263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az immár második alkalommal meghirdetett rendezvényről Cserép László, az önkormányzat művelődési osztályának vezetője tájékoztatta az MTI-t.
Utalt arra: három évvel ezelőtt egy szélvihar kidöntött három fát a Tagore sétány indiai ligetében. Tájékoztatása szerint az újraültetéssel e fákat pótolják, azokat ugyanis egykor neves indiai személyiségek ültették.
Cserép László elmondta: a Balatonfüredi Szívkórházban 1926-ban kezelték Rabindranath Tagore Nobel-díjas indiai költőt, aki gyógyulása alkalmából fát ültetett a tóparti sétányon. Mint hozzátette, ma már negyven fa áll a költőről elnevezett sétány ligeteiben, s azokat kilenc nemzet képviselői ültették.
Az osztályvezető közlése szerint kialakítottak egy olasz ligetet is, amelyben a fő helyen Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő 1961-ben elültetett fája, valamint szobra áll.
Cserép László említést tett a Nobel-díjasok és űrhajósok ligetéről is, közölte továbbá, hogy a jeles magyar írók, művészek, tudósok és politikusok közül például Hamvas Béla emlékére áll fa a Tagore sétányon.
Kitért arra is: terveik szerint szeptemberben ültet fát a sétányon az első magyar irodalmi Nobel-díjas, Kertész Imre.
Az indiai nap keretében az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete és kísérete ellátogat a szívkórházba, és megtekinti azt a kórtermet, amelyben egykor Rabindranath Tagore gyógyult, s amelyet emlékszobának rendeztek be a fürediek. A program zárásaként indiai estet rendeznek az Árkád Szállóban.
A műsorban fellép a Bharatnatyam táncegyüttes, s az összejövetelen indiai étel- és italkülönlegességeket is kínálnak a vendégeknek.
Indiai napot 2001-ben tartottak először Balatonfüreden. Az idei eseményt a város önkormányzata és az ázsiai ország budapesti nagykövetsége közösen szervezi.
MTI - fidesz.hu