Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter ismét pert nyert az MSZP ellen


Dátum: 2008-09-09 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:46.638318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szijjártó Péter országgyűlési képviselő által Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke és Gergely Zoltán, az MSZP győri szóvivője ellen személyhez fűződő jogok megsértése miatt indított perben a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a mai napon első fokon ítéletet hirdetett.

A bíróság helyt adott Szijjártó Péter keresetének, és megállapította, hogy a szocialista politikusok megsértették Szijjártó Péter jó hírnevét 2007. október 30. napján Budapesten és Győrben tartott sajtótájékoztatójukon. A bíróság kötelezte az alpereseket, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül saját költségükön Budapesten és Győrben sajtótájékoztatón adjanak elégtételt Szijjártó Péter részére oly módon, hogy bejelentik: korábbi nyilatkozatukkal megsértették a fideszes képviselő jó hírnevét, és emiatt elnézést kérnek.

Kapcsolódó elemek