Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány a rövid távú túlélésre játszik


Dátum: 2008-09-09 23:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:49.606777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A múlt héten, szocialista vélemények szerint még ötféleképpen futhatott volna ki a jelenlegi politikai válság: bedől a kormány és jönnek az előrehozott választások; feláll a szakértői kormány; kivásárolnak SZDSZ-s honatyákat vagy szakítják a liberálisokat, lecserélik a miniszterelnököt és újra együttműködnek a szabad demokratákkal, vagy az SZDSZ Gyurcsányostul megszereti a kormányfő cselekvési tervét.

A kongresszus azonban két utat hagyna nyitva, az előrehozott választásokat, illetve a kormányfői program és Gyurcsány feltétel nélküli elfogadását. (Természetesen a szavazatvásárlás még mindig választható opció, csak éppen sokak véleménye szerint értelmetlen. Ugyanis ha a költségvetést át is verik a renegátok, utána minden egyes feles döntést igénylő ügyben újra és újra motiválni kellene őket, és folyamatosan biztosítani a teljes szocialista frakció jelenlétét. Ráadásul a büdzsé elfogadtatása csak akkor ér valamit, ha a 2010-es költségvetéshez is biztosítható a többség, hiszen ha nincs választási büdzsé, akkor az MSZP hiába élte túl ezt a válságot, szinte biztosan sikertelenül fut neki a 2010-es országgyűlési voksolásnak.)

Kapcsolódó elemek