Nemzeti Sporttanács: vicc
Dátum: 2008-09-09 23:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:49.914522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Sporttanács elnöki székében Vitray Tamás már nem ül, Sárközy Tamás pedig még nem, így hiába kérte a miniszterelnök, hogy a szervezet értékelje a magyar küldöttség pekingi szereplését, erre sem a volt, sem a leendő főnök nem érez késztetést.
(...)
A Nemzeti Sporttanács működésének éves költségvetése 6,5 millió forint. Ebből fedezik a tanács ügyvezetésével megbízott Komlósi Gábor és egy nyugdíjas, félállású titkárnő bérét, valamint az ülések megszervezésével és lebonyolításával járó egyéb költségeket, derült ki Vitray szavaiból.
(...)
A leköszönő elnök úgy nyilatkozott, a tanácsnak az utóbbi időben nem sikerült határozatokat hoznia, mert az üléseken nem volt meg a szükséges részvételi létszám, a testület működésének átfogó értékelésétől azonban elzárkózott.