Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bőrgyár szennye a rábán

Huszonkétszer büntették meg eddig az osztrák hatóságok a wollsdorfi Schmidt Bőrgyárat, ám a vállalat továbbra is szennyezi a Rábát. A Greenpeace aktivistái tegnap ismét tüntettek az üzem előtt. A zöldek megígérték, hogy addig járnak a cég nyakára, amíg meg nem szünteti a természetkárosítást.


Dátum: 2008-09-10 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:57.080899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legutóbb augusztus 25-én vettek mintát a folyó wollsdorfi bőrgyári kifolyójánál a Greenpeace aktivistái , és mérésük szerint a vízben a naftalin-diszulfonát értéke tizenháromszorosa volt a megengedettnek. A szervezet munkatársai elfogadhatatlannak tartják, hogy míg a feldbachi és a jennersdorfi bőrgyárak képesek változtatni az alkalmazott technológián, addig a wollsdorfi üzem folyamatosan szennyezi a folyót.

A zöldek tegnap délelőtt ismét megjelentek a cég telephelye előtt, és az osztrák és a magyar sajtó munkatársainak jelenlétében többkannányi vizet vettek a Rábából. Ezután a bőrgyár elé vonulva a mintákat eddigi mérési eredményeikkel együtt átadták Joachim Haidacher vezérigazgatónak. Közben huszonöt Greenpeace-aktivista transzparenseket tartott a magasba, amelyen a Rába mérgezésének azonnali leállítását követelték.

Joachim Haidacher a minták egy részét átvette, ám vitába szállt a zöldekkel. Álláspontja szerint az idén csak huszonnyolc olyan eset volt, amikor szennyvízkibocsátásuk túllépte a határértéket. Bejelentette, hogy igyekeznek korszerűsíteni a szűrőrendszert, és ehhez 1,2 millió euró tartományi támogatásra is számítanak. Hangsúlyozta, hogy a 2009 közepéig rendelkezésükre álló határidő még nem telt le, azt viszont elismerte, hogy a hatósági engedélyezés lassúsága miatt a technológiaváltással kissé lemaradtak.

Közben a Boxmark feldbachi és jennersdorfi üzemében már az utószűrők szerelése folyik, így onnan egyre kevesebb, a habzásért leginkább felelősnek tartott nátrium-diszulfonát kerül a Rábába. Lapunk szentgotthárdi forrásokból úgy értesült, hogy a folyó tegnap csak elenyésző mértékben habzott, de a múlt hónapban többször figyeltek meg a felszínén sűrű fehér lepedéket.

Kapcsolódó elemek