Sok az eladó háziorvosi praxis Békésben
A falvakban korábban is csak lasszóval lehetett háziorvost fogni, de lassan a városokból is hiányoznak a doktorok; a megyében több üres praxis is gazdára vár - írta a Békés Megyei Hírlap szerdán.
Dátum: 2008-09-10 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:14:59.169580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orosházán, Sarkadon, Tótkomlóson, Mezőhegyesen, Geszten, Gádoroson és Biharugrán hiába keresnek, néhol évek óta nem találnak saját háziorvost, így csak helyettesítéssel tudják megoldani az ellátást. A helyzet egy idő után tarthatatlan válik, hiszen a kisebb favakban az orvosok 24 órás ügyeletet látnak el, ami rendkívül megterhelő - olvasható a lapban.
Az újságnak Fazekas Özséb, a Magyar Orvosi Kamara Békés megyei elnöke elmondta: a közeljövőben sem várható javulás, sőt a helyzet rosszabbodni fog. Sokszor igyekeztünk orvost csábítani a tótkomlósi körzetbe, de eredménytelenül - nyilatkozta a város polgármestere. Sztakó József hozzátette: pedig lakást és felszerelt orvosi rendelőt is kínáltunk a jelentkezőknek.