Az EU és a munkavállalás
Az európai integrációban a központi kérdések egyike a foglalkoztatás és ebben az EU néhány tagország létező gondjai ellenére számos lehetőséget nyújt - mondta Őry Csaba, az Országgyűlés foglalkoztatáspolitikai bizottságának alelnöke beszélt a Fidesz-MPP és az Európai Néppárt(EPP) "Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk" országos programsorozatának első fórumán Zalaegerszegen, kedden.
Dátum: 2003-03-25 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:06.510554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az unióban felismerték, hogy a munkahelyteremtés a gazdaság- és társadalompolitika egyik központi eleme kell, hogy legyen. Akkor jó számunkra az EU, ha mi magyarok sikeresek lehetünk, és gyermekeinknek van perspektívája - hangsúlyozta Őry Csaba.
Ebben a közös foglalkoztatáspolitikai stratégia kötelező megvalósítása segíthet. Hiszen a mindig ellenőrizendő éves akcióterveknek a munkahelyek növelésétől a rugalmas foglalkoztatási és képzési-szakképzési formákig, a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéig többféle feladatot kell megjelölniük.
A parlamenti bizottság alelnöke rámutatott: Magyarországon növekszik a munkanélküliség, s nem világos, hogy a kormány mit akar tenni. - Tudnunk kell: az a kormány lesz sikeres, amelyik a közös politika megvalósítása közben a nemzeti érdekeket is képes érvényesíteni - tette hozzá.
Őry Csaba felvetette: gyakorlati jelentőségű lehet, ha - miközben saját munkanélküliségi gondjaink vannak - a többi csatlakozó országból nálunk jelentkeznek munkavállalók.
- Lehetőségünk lesz nekünk is kvóták megállapítására, a munkaerő-fogadás szabályozására, de ki kell kényszeríteni a kormánytól, hogy erre az eshetőségre is világos elképzelései legyenek - jegyezte meg.
Őry Csaba kijelentette: a csatlakozásig szükséges megjelölni, hogy mely termelési, foglalkozási ágakban - például a mezőgazdaságban, egyes ipari területeken - kerülhetnek hátrányba a munkavállalók.
- A kisvállalkozások, személyi és közösségi szolgáltatások világában kell az új munkahelyek teremtéséhez segítséget nyújtani, hiszen az EU-tagországokban is ezeken a területeken dolgozik a foglalkoztatottak többsége - mutatott rá.
A bizottsági alelnök szerint az EU-val és a kormánnyal kapcsolatos elvárásokat külön kell választani a közelgő népszavazáskor, a magyar sikeresség szempontjából mérlegelve a csatlakozási előnyöket és hátrányokat.
A zalaegerszegi fórumon - amelyet további hét hasonló követ - előadások hangzottak el a Zala-völgye hulladékgazdálkodási rendszeréről, az EU kohéziós és strukturális alapjai kínálta lehetőségekről és a regionalitásról is.
MTI - fidesz.hu