Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A helyzetértékelésben nézetazonosság a három párt között

Fidesz a számára az a legfontosabb, hogy cselekvőképes kormánya legyen az országnak, ehhez pedig előre hozott választásokra van szükség - jelentette ki Varga Mihály.


Dátum: 2008-09-10 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:15:05.988857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF által kezdeményezett előkészítő tárgyaláson a Fideszt Varga Mihály, a párt alelnöke, KDNP-t Latorcai János a országos választmányának elnöke képviselte, az MDF-et pedig Hock Zoltán elnökhelyettes.

Az MDF az Országgyűlés szeptember 30-ával történő feloszlatását kezdeményezi, és még ezen a héten benyújtja a parlament elnökének az erről szóló határozattervezetet - jelentette be a tárgyalást követően Hock Zoltán.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy a helyzetértékelésben nézetazonosság volt az MDF, a Fidesz és a KDNP között. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy az ország gazdasági, szociális válságban van, és ez hosszú ideje megoldatlan, mert a kisebbségi kormány erre alkalmatlan.

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: kormányzati apparátus szükséges ahhoz, hogy az adótörvény és a költségvetés elkészüljön, az ellenzék pedig nem vehet át olyan szerepeket, amelyek egy parlamentáris demokráciában a kormány hatáskörébe tartoznak. Varga Mihály szerint a Fidesz a számára az a legfontosabb, hogy cselekvőképes kormánya legyen az országnak, ehhez pedig előre hozott választásokra van szükség. Gyurcsány Ferencnek nem az MSZP tagjait kell megkérdeznie arról, mi a teendő az országban, hanem az emberekhez kell fordulnia, és vissza kell adni nekik a lehetőséget arra, hogy saját jövőjükről döntsenek - mondta a Fidesz alelnöke.

Latorcai János, a KDNP országos választmányának elnöke azt mondta, a kereszténydemokraták elnöksége és képviselőcsoportja a hétvégén tart kihelyezett ülést Mohácson és Pécsett, ahol végleges döntést hoznak majd az kérdésben. Hangsúlyozta: az MSZP-SZDSZ kormány felélte politikai tőkéjét, azóta pedig a liberális párt nem tudta eldönteni, hogy kormánypárti vagy ellenzéki legyen, ilyen helyzetben pedig nem látnak más lehetőséget, mint az előre hozott választást.

Kapcsolódó elemek