Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

194 igen szavazattal megszűnhet a parlament megbizatása


Dátum: 2008-09-10 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:15:10.845536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament mandátuma három esetben szűnhet meg: egyrészt, ha a köztársasági elnök által javasolt miniszterelnököt 40 napon belül nem választják meg, másrészt ha 12 hónap alatt négyszer konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megvonja bizalmát a kormánytól, illetve ha az országgyűlés feloszlatja önmagát.

A parlament önfeloszlatását bármelyik képviselő kezdeményezheti, nincsenek szigorú szabályai az eljárásnak - hívta fel a figyelmet Dr. Cservák Csaba alkotmányjogász. A feloszlás akkor lesz érvényes, amikor az összes parlamenti képviselő 50 százaléka + egy fő igennel szavaz. Ez a jelenlegi parlamentben 194 főt jelent - tette hozzá Cservák. A parlament feloszlatása során a képviselők számára nem kötelező a titkos szavazás. A szabad mandátum elve alapján előfordulhat, hogy nem mindegyik képviselő támogatja frakciója döntését.

Kapcsolódó elemek