Az MSZP kijátssza a Budapest-kártyát?
Dátum: 2008-09-11 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:15:13.048598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszava értesülései szerint már az MSZP hétfői, a parlamenti évadot nyitó frakcióülésén felmerült, hogy a szocialisták kijátszhatnák a Budapest-kártyát, azaz nyomást gyakorolhatnának az SZDSZ-re azzal, ha kilátásba helyeznék a fővárosi közgyűlésben meglévő koalíciós együttműködés felrúgását.
A napilap csütörtöki számában megjelent írás szerint egy nem budapesti szocialista politikus emlékeztetett a zárt ülésen elhangzott felszólalásában arra, hogy egy ilyen lépéssel az SZDSZ-szel folytatott alkuban jelentős nyomást lehetne gyakorolni a liberális pártra.
Ez hatalmas fegyvertény az MSZP eszköztárában, hiszen a 66 tagú - plusz Demszky Gábor SZDSZ-es polgármester - fővárosi közgyűlésben a 10 fős liberális frakciónak csak a 24 fős szocialista képviselőcsoporttal van egyfős többsége, szemben a 33 fős ellenzéki - MDF-es, KDNP-s és fideszes - táborral.