A hét vicce: csak az MSZP-nek van programja
Dátum: 2008-09-11 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:15:27.944155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simon Gábor szerint a jelenlegi politikai palettán az MSZP az egyetlen párt, amelyik látható, elolvasható, kitapintható programmal rendelkezik:
"Olyan étterembe nem megyünk el ebédelni, ahol nem látjuk, mit kapunk fő fogásként, levesként és desszertként. A Fidesz éttermében ma nem látjuk a menüt. Az MSZP étterméről lehet azt mondani, hogy nem első osztályú, de legalább tudom, mit fogok kapni" - mondta.