Kovács Árpád az ÁSZ tevékenységéről
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint elképzelhetetlen, hogy az általa vezetett hivatal olyan beszámolót vagy jelentést közöljön, ami nem helytálló, illetve amit ne egyeztettek volna részletesen az érintettekkel.
Dátum: 2003-03-25 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:09.119469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Árpád Budapesten tartott, keddi sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az ellenőrzésekről készült jelentéseket nyilvánosságra hozataluk előtt több alkalommal és minden részletre kiterjedően egyeztetik az érintettekkel.
Kitért arra, hogy a Postabank 1999. évi konszolidációjának vizsgálatát hétfőn véglegesítették, és várhatóan április elején hozzák nyilvánosságra. Az ÁSZ elnöke a jelentés tartalmáról egyelőre nem árult el részleteket.
Kovács Árpád a jövőről szólva a nagyobb ellenőrzések közül kiemelte a Külügyminisztérium, a kulturális, a földművelésügyi tárca, a Magyar Televízió Közalapítvány, valamint a tavalyi választások lebonyolításának vizsgálatát.
Szólt arról, hogy hamarosan közzéteszik a Magyar Demokrata Fórum gazdálkodásáról, az áfa-visszaigénylések hatékonyságáról, valamint a felsőoktatási integráció eredményességéről, illetve hátrányairól szóló jelentéseket.
A számvevőszék elnöke fontosnak nevezte, hogy az ÁSZ által képviselt egységes pénzügyi ellenőrzési módszerek a jelenleginél szélesebb körre terjednének ki. Hozzátette, hogy erre emberi és anyagi erőt kell majd fordítani.
Kovács Árpád kitért arra: a parlament egyetértett azzal, hogy az ÁSZ választási ciklusonként átfogó ellenőrzéseket végezzen majd a nagyobb önkormányzatoknál és az ezekről készült jelentéseket adja közre.
Az ÁSZ elnöke kihívásként beszélt a parlament előtt fekvő, úgynevezett üvegzsebprogramból fakadó, a számvevőszékre háruló feladatokról. Ezek közül kiemelte a közpénzek útjának nyomon követését a költségvetési szférán kívül eső területeken.
MTI - fidesz.hu