Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolc és fél

Nyolc és fél hónap telt ebből az évből. Az első két hónapban a kormány azért nem csinált semmit, mert úgy gondolta, hogy a népszavazás előtt veszélyes bármit is tenni. Leszámítva persze az éppen aktuális miniszterelnöki beszédet, de erről mindenki tudta, hogy még ő sem gondolja komolyan - írja blogján Navracsics Tibor, a Fidesz frkacióvezetője.


Dátum: 2008-09-14 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:15:55.675893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A harmadik hónapban a kormány és feje azért nem tett semmit, mert éppen ocsúdott a népszavazás okozta sokkból, aztán március végén Gyurcsány Ferenc önhatalmúlag hadat üzent az SZDSZ-nek. Áprilisban azért nem volt kormányzati politika, mert mindenki arra várt, hogy a szabaddemokraták hogyan reagálnak a hadüzenetre. Májusban ugyancsak nem tett semmi érdemit a miniszterelnök, mert éppen kisebbségi kormányának összetákolásával volt elfoglalva.

Már a hatodik hónap kezdetén befejezte munkáját a parlament - addig sem tárgyalt semmi érdemit -, és Gyurcsány Ferenc megkezdte kurtára sikerült és kudarcba fulladt úgynevezett konzultációját arról, hogy esetleg mit kellene tenni. A hetedik és a nyolcadik hónap szabadsággal telt, ez utóbbin végén megjelent egy fizetett politikai hirdetés, amelynek fogadtatása politikusok és nem politikusok részéről egyöntetűen elutasító.

A kilencedik hónap közepe felé haladva az MSZP úgy döntött, hogy még szívesen tárgyalna arról, hogy mit kellene majd egyszer tenni. És főleg kivel.

Közben a magyar gazdasági növekedés az Economist prognózisa szerint kettő százalék lesz. Csehországban ez 4,7, Lengyelországban 5,4. És a mostani előrejelzések szerint jövőre is jóval elmaradunk a lengyel és a cseh növekedési kilátásoktól - Szlovákiát már nem is említve. Az ipari termelés a legutóbbi havi adatok szerint Magyarországon 0,3 százalékkal csökkent, Csehországban 2,2, Lengyelországban 5,6 százalékkal nőtt. Jó, tudom, szezonális adat, ne értékeljük túl. De akárhogy is, ott nő. Itt csökken.

Így morzsolgatjuk mi hétköznapjainkat kies kis hazánkban, egy székéhez végsőkig ragaszkodó és ravaszkodó miniszterelnökkel a hátunkon.

Kapcsolódó elemek