Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar munkaerő semmivel sem ér kevesebbet, mint a nyugati

A magyar vállalkozások legalább olyan jó minőségű munkát tudnak ugyanolyan határidőkkel és általában olcsóbban végezni, mint a nyugati vállalkozások - hangsúlyozta Varga Mihály hétfőn Mezőkövesden egy választási fórumon.


Dátum: 2002-03-05 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:41.747946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke Tállai András pénzügyi államtitkár, Mezőkövesd és térsége országgyűlési képviselője, képviselőjelöltje mellett korteskedett.

Varga Mihály egyebek mellett kijelentette: a kilencvenes évek elején sokan, így a kormányzat is azt gondolta, hogy a magyar kis- és középvállalkozók nincsenek arra felkészülve, hogy állami beruházásban kivegyék részüket. Ezért nagyon sok kivitelezést a multinacionális vállalatok, azok magyarországi cégei kaptak meg. Egyre inkább tudomásul kell venni, hogy a magyar vállalkozások, a magyar munkaerő semmivel sem ér kevesebbet, mint a tőle nyugatabbra lévő - mondta. - Itt van az idő, hogy kimondjuk: a gazdasági patriotizmus fontos szempont a gazdaságpolitikában. Szükség van a magyar vállalkozásokra - jelentette ki Varga Mihály.

Ugyanakkor elismerte: nem minden hazai vállalkozás exportképes, nem minden vállalkozás tud beszállítójává lenni egy multinacionális cégnek. Hangsúlyozta: a magyar vállalkozásoknak arra kell felkészülniük, hogy 2004-ben, amikor Magyarország várhatóan az Európai Unió tagja lesz, minden tekintetben versenyképesek legyenek a nyugat-európai iparosokkal, vállalkozókkal.

Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy állják a versenyt uniós társaikkal - tette hozzá. Hangsúlyozta: amíg az Európai Unióhoz nem csatlakozunk, addig ezeknek a vállalkozásoknak lehetőséget és támogatást kell adni. Ezt szolgálja a Széchenyi Terv - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek