Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A MAGOSZ a kormány EU politikáját bírálja

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége vezető testületei, az elnökség és a választmány elégedetlen a kormány EU-csatlakozással összefüggésben tett eddigi intézkedéseivel. Jakab István, a Magosz elnöke kedden Budapesten, a vezető testületek ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a gazdák nem propagandisztikus kijelentéseket várnak, hanem tényleges információt arról, milyen körülményekre számíthatnak az uniós csatlakozást követően.


Dátum: 2003-03-25 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:10.385090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magosz szerint ugyanis érdemi tájékoztatás eddig nem történt. A gazdák arra lennének kíváncsiak - húzta alá az elnök -, hogy egyes termelési ágakban, milyen feltételekkel lehet majd a termelést folytatni, milyen űrlapokat kell kitölteni a támogatáshoz való hozzájutás érdekében. A Magosz vezetője leszögezte, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége nem unióellenes. Ám jelezte azt is, ha tagságuk nem kap érdemi tájékoztatást, akkor még az uniós népszavazás előtt a Magosz országos gyűlést tart, amelyen nyilvánosan fejtik ki álláspontjukat a kérdésről.

Jakab István rámutatott: a Magosz szerint tarthatatlan, hogy a sertéságazatban gyakran nem fizetik meg a termelőknek a terméktanács és a minisztérium közötti megállapodás alapján járó vételárat, és sokszor nem minősítik a felvásárlásra felajánlott sertéseket. Ennek következtében a tenyésztők az átlagosan megállapított 265 forintos kilogrammonkénti ár helyett csak 200-220 forintot kapnak kilónként. Jelezte azt is, hogy jelenleg 80-100 ezer darab a piaci felesleg, amelyen gyorsan túl kellene adni a piaci egyensúly biztosítása érdekében. Tájékoztatott arról is: az EU-ban a sertéstenyésztők átlagosan mintegy 130 forintos kilogrammonkénti támogatást kapnak, míg Magyarországon csak 60 forint körüli összeget. Jakab István a helyzet megoldására gyors intézkedéseket sürgetett a szaktárcától. A Magosz elnöke újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy az érdekképviseleti szervezet továbbra is garanciát kér a követlen kifizetések 30 százalékos nemzeti kiegészítéséhez. Elvárja a földtörvény módosítását is még a csatlakozás előtt, hogy a helyben lakó gazdák számára biztosítható legyen az előnyös földbérlet, illetve földvásárlás. A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy a Magosz több mint kétezer faluban vesz részt a helyi földhasznosítási bizottságok munkájában, hogy a helyi földforgalmat minél hatékonyabban ellenőrizzék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek