MDF elnökválasztási botrányok: ez már tradíció
Dátum: 2008-09-15 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:16:24.461209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újkori magyar demokráciában példa nélküli körülmények között lett ismét MDF elnökjelölt Dávid Ibolya. A korábban Normális Magyarország szlogennel kampányoló ellenzéki párt legutóbbi tisztújításainál rendre botrányok voltak, és mindig kiszorították az elnök-asszony riválisait.
(...)
Bár a volt igazságügy-miniszter nem árulta el, hogyan jutott a hanganyaghoz, a zoom.hu internetes portál úgy tudja, Szilvássy György titkosszolgálati tárca nélküli minisztertől vagy környezetéből került az MDF elnökéhez a felvétel. A másolt CD-vel hírbehozott közszereplők cáfolták, hogy, mint Dávid Ibolya fogalmazott, dolgozzanak rá és pártjára. A hangfelvételt nyilvánosságra hozó hvg.hu pedig egyenesen manipulációnak nevezte az anyagot.