Megvan a pénz a Mercedes-beruházáshoz
Módosította az önkormányzat költségvetését a kecskeméti közgyűlés, így rendelkezésre áll az a 7,6 milliárd forint, amiből a város megvásárolhatja a Mercedes-gyárhoz szükséges földterületet - írja az egyik gazdasági napilap.
Dátum: 2008-09-16 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:16:32.356991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy állapodtak meg ugyanis a céggel, hogy Kecskemét megvásárolja és elvégzi a telekalakítási munkákat azon a 450 hektáron, amelyen később a gyár felépül majd. Ehhez 167 ingatlant vesz meg - olvasható a Napi Gazdaságban.
A Daimler később a területet már a várostól vásárolja meg: év végéig az összeg felét, jövőre pedig a maradék részt is kifizeti. Emellett folyamatosan megtérítik a beruházáshoz szükséges munkák költségét.