Vallomást tett a bilincsbe vert szocialista
Dátum: 2008-09-16 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:16:34.289384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lapinformációk szerint részletes vallomást tett múlt heti őrizetbe vétele után Orbán István, a vesztegetéssel gyanúsított szocialista politikus.
Az MSZP megyei elnökét, aki civilben a Tatai Edzőtábor vezetője azzal gyanúsítják, hogy az olimpiai szobor kivitelezőitől fejenként negyedmillió forintot, a klímaszerelőktől pedig épülő házába ingyen légkondicionálót követelt azért, hogy megbízáshoz juttassa őket. A szocialista politikust 30 napra helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság - írja a 24 óra, Komárom-Esztergom megye egyik napilapja.