Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekedett tavaly óta az ózonlyuk

Az ózonlyuk idén nagyobbra nőtt, mint tavaly, de várhatóan nem éri el a két évvel ezelőtti méretet, jelentette be kedden a Meteorológiai Világszervezet.


Dátum: 2008-09-16 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:16:43.422619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben az évben a Föld légkörében viszonylag későn jelent meg az ózonlyuk, de az utóbbi néhány hét alatt gyorsan növekedett, és túllépte a 2007-es maximális méretet, olvasható a WMO nyilatkozatában. A 80-as években fedezték fel, hogy az Antarktisz fölött lyuk keletkezik a magaslégköri ózonrétegben. Az ózonlyuk rendszerint augusztusban alakul ki, szeptember végére vagy október elejére éri el legnagyobb kiterjedését, majd december közepén a lyuk bezárul. Hogy az ózonlyuk mekkora méretet ér el, az időjárástól függ.

Szeptember 13-án az ózonlyuk kiterjedése 27 millió négyzetkilométer volt, szemben a 2007-es 25 millió négyzetkilométerrel, közölte a WMO. "Mivel az ózonlyuk még növekedőben van, korai megmondani, hogy mekkora lesz az idei maximuma" - olvasható a WMO dokumentumában.

A magas légköri ózon természetes védőréteg a nap ultraibolya sugárzásával szemben, amely leégést, szürkehályogot, bőrrákot okozhat, és károsíthatja a növényzetet.

Az ózonréteg elvékonyodik rendkívül alacsony hőmérsékletek esetén, továbbá az úgynevezett halogénezett szénhidrogénektől. Ezek közül legismertebbek a freonok, amelyeket korábban hűtőgépek hűtőközegeként vagy aerosolokban használtak.

A legtöbb halogénezett szénhidrogén gyártását már beszüntették az 1987-es Montreáli Jegyzőkönyv értelmében, de még nagyon sok van belőlük a légkörben. Szakértők szerint körülbelül 2075-re állhat helyre a magaslégköri ózonpajzs 1980 előtti állapota.

Kapcsolódó elemek