Phenjan kivonul a katonai konzultációról
Tiltakozásul a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok ellen, Észak Korea kivonul a panmindzsoni ENSZ-parancsnoksággal katonai összekötők szintjén folytatott tárgyalásokról.
Dátum: 2003-03-26 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:11.841245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt az északi KCNA hírügynökség jelentette szerdán, azészak-koreai néphadsereg döntésére hivatkozva. "Ha az amerikai csapatok továbbra is a háború szélére akarják sodorni a Koreai-félszigetet, durván megsértve a fegyverszüneti egyezményt, akkor a néphadseregnek nem marad más választása, mint újabb intézkedéseket hozni az önvédelem érdekében... Nincs értelme tovább ülni a tárgyalóasztalnál, miközben az amerikai fél pökhendien viselkedik" - idézték hírügynökségek az északi hadsereg nyilatkozatát.
Jóllehet Phenjan és Washington között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, a két fél katonai képviselői rendszeresen találkoznak a demilitarizált övezetben fekvő, semleges státusú Panmindzsonban, hogy megvitassák a fegyverszünettel kapcsolatos kérdéseket.
Az ENSZ-parancsnokság, amelyben az amerikaiaké a vezető szerep, nem reagált az északi bejelentésre. Technikai értelemben a félszigeten ma is hadiállapot uralkodik, hiszen az 1950-53 közötti koreai háborúnak csupán fegyverszüneti megállapodás vetett véget; békeszerződést mind a mai napig nem írtak alá a szembenálló felek.
Tavaly december óta fokozódott a feszültség a térségben, miután Észak-Korea bejelentette, hogy újraindítja 1994-ben leállított atomerőművét. Utóbbi - nyugati értékelés szerint - képes hadászati célra felhasználható hasadóanyag (plutónium) előállítására is. Washington emiatt élesen bírálta Phenjant.
MTI - fidesz.hu