Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vonjuk le a 2006. őszi véres események tanulságait!


Dátum: 2008-09-17 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:16:53.401775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Elkúrtuk-botrány, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "őszödi beszédének" nyilvánosságra hozatala a maga brutalitásával tárta a közvélemény elé a magyar közélet morális válságát. Egy demokratikus politikai közösség azon a feltevésen nyugszik, hogy léteznek olyan morális, procedurális normák, amelyeket a közösség elsöprő többsége - pártállástól függetlenül - magáénak vall és érvényességükben joggal bízik.

Természetes ugyanakkor, hogy minden demokratikus politikai közösségben előfordulnak normaszegések. Egy erős morális kötelékekkel alátámasztott demokratikus közösség azonban haladéktalanul és félreérthetetlenül azonosítja, majd elítéli a normasértést, a normaszegő pedig számít a közösség rosszallására, továbbá politikai, jogi szankcióira.

(...)

A botránynak azonban még abból a megfontolásból sem lettek személyi konzekvenciái, hogy a kormánypártok legalább ezekkel csökkentsék a megrázkódtatás mértékét. Pedig a miniszterelnök megsértette az egyenlő tisztelet elvét: Gyurcsány Ferenc nem demokrata.

Kapcsolódó elemek