Annan-Rice találkozó
Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden ismét kiállt Irak területi integritásának fenntartása mellett, és leszögezte, hogy Irak lakosságának joga van dönteni politikai jövőjéről, illetve megőrizni az ellenőrzést az ország természeti kincsei, így a kőolaj felett.
Dátum: 2003-03-26 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:12.150437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világszervezet vezetője Condoleezza Rice-nak, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának jelenlétében tette ezt a kijelentést, miután New Yorkban megbeszélést folytattak az iraki háborúról és az iraki lakosság humanitárius helyzetéről.
Annan emlékeztette vendégét arra, hogy a háborús feleknek be kell tartaniuk a polgári lakossággal való bánásmódra vonatkozó nemzetközi törvényeket, és jelenleg az Egyesült Államok az első számú felelős a humanitárius segélynyújtásért Irakban. Kiemelte: az ENSZ kész minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy segélyszállítmányokat küldjön az iraki népnek. Addig azonban, amíg a biztonsági körülmények lehetővé nem teszik az ENSZ munkatársainak, hogy visszatérjenek Irakba, az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek kell humanitárius segélyeket juttatnia a nélkülöző lakosságnak az ellenőrzése alá került övezetekben - mondta.
Az EFE beszámolója szerint Rice, aki ugyancsak mély aggodalommal szólt az iraki lakosság helyzetéről, részletek említése nélkül kifejtette elképzeléseit Irak háború utáni jövőjéről.
MTI - fidesz.hu