Tovább nőtt a Fidesz előnye
A kutatás szerint a Fidesz támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében szeptemberben 35, míg júliusban 33, júniusban pedig 32 százalék volt - derül ki a Tárki szeptemberi közvélemény-kutatásából.
Dátum: 2008-09-17 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:06.912459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi kormánypárt támogatottsága - mint írják - kismértékben csökkent: az MSZP tábora a teljes lakosság körében ebben a hónapban 14 százalék, szemben a júliusi 16 és a júniusi 17 százalékos támogatottsággal.
A pártválasztók körében a Fidesz 35 százalékponttal, a biztos szavazó pártválasztók körében 36 százalékponttal vezet az MSZP előtt. A biztos szavazó pártválasztókat figyelembe véve a szocialista párt támogatottsága jelenleg 24 százalékos, míg júniusban 27, júliusban pedig ez az arány 29 százalék volt.
A Fidesz támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében szeptemberben 61 százalék, amely megegyezik a júniusban és a júliusban mért adatokkal.
A kispártokat vizsgálva a Tárki megállapította, hogy az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében 2, a pártválasztók között 4, míg a biztos szavazó pártválasztók között 3 százalékos.
Az MDF tábora a teljes lakosságon belül 4, a pártválasztók és a biztos szavazó pártválasztók körében pedig egyaránt 6-6 százaléknyi.
Egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 52 százaléka venne részt biztosan, ugyanannyian, mint júliusban.
A Tárki ezer ember megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatásának adatfelvétele szeptember 4. és 12. között zajlott. A cég augusztusban nem végzett hasonló kutatást, ezért a szeptemberi pártpreferenciákat a júliusi és a júniusi eredményekkel hasonlították össze.