Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsánynak mennie kell!

A Fidesz elnöksége szerint Magyarországnak nincs több elvesztegetnivaló ideje, minden egyes perc, amit Gyurcsány Ferenc és kisebbségi kormánya a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással tölt, újabb és újabb súlyos károkat okoz az országnak.


Dátum: 2008-09-17 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:07.293040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elhangzott hazugságbeszéde - olvasható a Fidesz elnökségének nyilatkozatában.

Két évvel ezelőtt mindenki, az egész ország szembesülhetett a ténnyel: Gyurcsány Ferenc és az MSZP tudatosan hazudott "reggel, éjjel meg este", és tudatosan vert át minden magyar embert a hatalom megtartása érdekében. A hitelességét és szavahihetőségét bel- és külföldön egyaránt elveszítő Gyurcsány Ferenc sem akkor, sem pedig azóta egyetlen szóval sem kért elnézést azoktól, akiknek másfél-két éven keresztül nap mint nap a szemébe hazudott - emlékeztet a nyilatkozat.

A rendszerváltozást követő időszak legmélyebb politikai válságát súlyos gazdasági és szociális válság követte: hazánk a régió éllovasából a kontinens sereghajtójává vált, a családok pedig egyre nehezebben élnek. A népakarattal szembeni ámokfutás felhatalmazás nélküli kormányzássá vált, amely a koalíció felbomlásával immár parlamenti többségét is elveszítette - áll a dokumentumban.

"Magyarországnak nincs több elvesztegetnivaló ideje, minden egyes perc, amit Gyurcsány Ferenc és kisebbségi kormánya a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással tölt, újabb és újabb súlyos károkat okoz az országnak. A két éve nyilvánosságra került hazugságbeszéd és az elmúlt két év eseményei világosan mutatják: Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a közéletből" - olvasható a nyilatkozatban.

Kapcsolódó elemek