Az elmúlt évben áttörést ért el a mezőgazdaság
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint amennyiben Magyarország az uniós tárgyalásokon eleget tesz az EU-elvárásoknak, akkor számára a többi tagországéval azonos versenyfeltételeket kell biztosítani.
Dátum: 2002-03-05 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:42.039432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vonza András hétfőn a Csongrád megyei Felgyőn tartott fórumán hangsúlyozta: az egységes piacon nem kerülhet egyik uniós ország sem komoly hátrányba.
A miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tagországok hamarosan megjelenő közös álláspont-tervezetének egy munkaanyagában az szerepel: a magyar gazdák az uniós országokban élő termelőkhöz képest csak 25 százalékos támogatást fognak kapni.
A miniszter cáfolta azokat a véleményeket, miszerint válságban van a magyar mezőgazdaság. - Tavaly az ágazat áttörést ért el, a számadatok jelzik, hogy a mezőgazdaságban megindult a haladás - jelentette ki. Hozzátette: a termelési érték 180 milliárd forinttal nőtt az előző évi 1.330 milliárd forinthoz képest.
Az elmúlt évben zárult az agrárolló; a mezőgazdasági termelői árak 8 százalékkal, az ipari beszerzési árak pedig 5 százalékkal emelkedtek - mondta.
Vonza András kiemelte: tavaly 150 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az ágazatban. Összehasonlításul közölte: ez az összeg 90 milliárd forinttal több, mint az 1997. évi mezőgazdasági beruházásra fordított pénzek voltak.