A gyógszergate, Keller és köldökzsinórja
Sajtóhírek szerint Keller Lászó nyomására nevezték ki azt az Elek Csabát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főtanácsadójának, akit a gyógyszergate folyamán többek közt megfigyeltek. Az ügy érdekessége, hogy Elek az állam mellett több gyógyszercéggel is tanácsadói szerződésben állt, még az őt megfigyelő vállalattal is. Mindemellett Biatorbágyon képviselőtestületi tag, és mint elmondta, ő a "köldökzsinór" Biatorbágy és Keller László közt - mondta Frajna Imre szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz - Magyar Polgári Párt az ügyben kérdéseket intézett a kancelláriaminiszterhez.
Dátum: 2003-03-26 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:13.119941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi hetekben egy napilap cikksorozatot közölt arról, hogy az egyik gyógyszergyártó cég etikusnak nem nevezhető eszközökkel próbált előnyöket szerezni magának a gyógyszer-ártárgyalások során. Ennek során megfigyelték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyik főtanácsadóját is, dr. Elek Csabát. A megfigyelést Elek észlelte, és gyanújával Keller Lászlóhoz fordult.
köldökzsinór, amely összeköti Kellert a biatorbágyi önkormányzattal
Dr. Elek Csaba ugyanis az MSZP biatorbágyi szervezetének az elnöke, mutatott rá Frajna Imre, és hozzátette, Biatorbágy Keller László választókerületében található. Dr. Elek Csaba az önkormányzati választásokon szocialista színekben indult a polgármesteri posztért, elmondása szerint "Keller Lászlónak szerettem volna baráti segítséget nyújtani, hogy Biatorbágyon legyen szocialista polgármesterjelölt". A polgármester-választáson nem kapta meg a szavazók bizalmát, kislistán viszont bejut a testületbe. Elmondása szerint ő a "köldökzsinór, amely összeköti az államtitkár urat a biatorbágyi önkormányzattal".
Miután a beteg meghalt
Sajtóinformációk szerint dr. Elek Csabát Keller László személyes kérésére alkalmazták az OEP-nél. Miután a megfigyelésügy napvilágot látott, az érintett gyógyszercég 500 ezer forintért tanulmányt íratott dr. Elek Csabával, aki jelenleg betéti társaságán keresztül tanácsadója az OEP-nek, és ezzel párhuzamosan számos nagy gyógyszercéggel áll konzulensi megbízásos jogviszonyban.
Dr. Elek Csaba a gyógyszergate-ügy előtt is öregbítette hírnevét. Tavaly, a memóriazavaros betegek egyesületének közgyűlésén bejelentette, hogy idén már 100%-os támogatással kapják az eddig nem támogatott gyógyszereiket. Majd amikor a botrányos ártárgyalások lezajlottak az említett gyógyszerek ügyében, azzal indokolta a támogatás elmaradását, hogy többnyire csak akkor derül ki, Alzheimer kór volt-e a betegség miután a beteg meghalt.
Hány köldökzsinórja van még Kellernek?
Keller László és Elek kapcsolata miatt a Fidesz - Magyar Polgári Párt kérdésekkel fordul Kiss Péter kancelláriaminiszterhez.
Igaz-e, amit Elek Csaba állít, vagyis, hogy Keller László személyes közbenjárására alkalmazták az OEP-nél?
Ha igaz, amit Elek Csaba állít, akkor volt-e arról tudomása a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, hogy a MeH államtitkára befolyását felhasználva szerez állást a barátainak?
Hány barátnak/havernak szerzett még állást Keller László?
Vajon van-e ideje Keller Lászlónak a Medgyessy-kormány közpénz-felhasználási gyakorlatát vizsgálni, miközben a haveroknak személyes közbenjárással szerez állást?
Elek Csaba elmondása szerint ő a "köldökzsinór, amely összeköti az államtitkár urat a biatorbágyi önkormányzattal". Miért van szükség arra, hogy egy önkormányzatot összekössenek a MeH államtitkárával?
Hány ilyen "köldökzsinóra" van még Keller Lászlónak?
Etikusnak tartja-e, hogy Elek Csaba nagy gyógyszercégek konzulenseként dolgozik, s emellett szerződéses viszonyban áll az OEP-pel is?
fidesz.hu