Négy hónapon belül szavaznak Gegesy utódjáról
Legkésőbb január közepéig szavazhatnak a ferencvárosi 12-es országos egyéni választókerületben élők a lemondott Gegesy Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő utódáról.
Dátum: 2008-09-18 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:13.999972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az időközi választás idején ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint általában a parlamenti voksolás idején, így lesz kampánycsend, és lehet majd külföldön is voksolni.
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta, hogy várhatóan jövő kedden dől el, mikor tartják az időközi választást.
Közben Kökény Mihály, az MSZP ferencvárosi elnöke közölte: pártja állít jelöltet, de még nem tudni kit, és milyen támogatással. Nem tartotta kizártnak, hogy az SZDSZ-szel közös vagy támogatott jelöltet indítanak, de erről még konzultálnak.