Juszt még erőlködik
Orbán Viktor személyiségi jogi pert indított Juszt László ellen, mert az újságíró tavaly októberben azt írta róla, hogy "zsidózik"; az első tárgyalást szerdán tartották a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Egy hasonló perben, ahol szintén Juszt az alperes , Kövér Lászlónak már igazat adott a bíróság.
Dátum: 2003-03-26 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:13.724960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juszt a tavaly október 23-i ünnepségek kapcsán a Népszava október 28-i számában közölt Megbékélés napja című írásában úgy fogalmazott, "hogy Orbán Viktor és Kövér László zsidózik egy kiadósat" és ez őt nem lepi meg. A felperes jogi képviselője szerint ez valótlan, emberi méltóságot sértő állítás, ezért kéri a bíróságtól: állapítsa meg a jogsértést és az alperest tiltsa el a további jogsértéstől, valamint kötelezze elégtétel adására a Népszava hasábjain. Felperesi érvelés szerint ha valakiről azt állítják, hogy zsidózik - azaz antiszemita kijelentéseket tesz -, az hátrányosan befolyásolja közmegítélését, sérti jó hírnévhez fűződő jogát. Juszt jogi képviselője a szerdai tárgyaláson vitatta, hogy a kifogásolt állítás éppen Orbán Viktor ünnepi beszédére vonatkozott volna, egyébként pedig az ügyvéd szerint általános kijelentés, vélemény formájában igenis megalapozott. A vitatott kijelentés megalapozottságát Juszt ügyvédje a tárgyaláson - nevetséges módon - számos, megítélése szerint a magyar zsidóságnak nem kedvező kormányfői gesztus sorolásával kívánta alátámasztani.
Az ügyvéd még arra is próbált hivatkozni, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként egyetlen zsidó mártírünnepet sem tisztelt meg jelenlétével, ám példának okáért a Vasárnap Újságban úgy köszönt el a hallgatóktól: kitartás.
Mindezzel kapcsolatban Orbán Viktor jogi képviselője határozaottan kijelentette: az effajta érvelés nem jogi, hanem politikai természetű és így nem is a bíróságra tartozik. Juszt október 28-i cikke nyomán Orbán Viktorhoz hasonlóan Kövér László is személyiségi jogi pert indított, amelyben a BKKB a napokban első fokon, a fideszes politikusnak adott igazat, és kimondta, hogy jogsértés történt.
MTI - fidesz.hu