Gyanúsítottként hallgatták ki a főúttörőt
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség Rácz Pétert, az úttörőszövetség elnökét a csillebérci vadászház ügyében. A főpajtás még mindig úgy látja, hogy nem történt bűncselekmény, jóllehet ennek gyanúját megállapította már a korábbi, nyomozást megszüntető rendőrségi határozat is.
Dátum: 2003-03-26 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:14.021232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rácz Pétert az ügyben szerdán hallgatta meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatósága.
Az úttörőszövetség elnöke a gyanúsítással szemben panaszt nyújtott be.
Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke tavaly februárban tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával a csillebérci vadászház ügyében; az épületet 1999 márciusában adta el az úttörőszövetség jóval áron alul, 94 millió forint helyett 15 millió forintért a Bau-bérc Kft.-nek.
A nyomozást tavaly decemberben megszüntették, mivel nem állapították meg bűncselekmény elkövetését. A nyomozást megszüntető határozat mindenesetre megállapította: a csalás bűntett alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentés lényegében megalapozott volt.
Az ügyben fordulatot jelentett Rogán Antal fideszes parlamenti képviselő panasza, amelyet a nyomozás megszüntetése után nyújtott be. A Fővárosi Főügyészség ennek nyomán rendelte el január 30-án a pótnyomozást.
Sódor István főügyész korábban akkor úgy nyilatkozott: a pótnyomozást elrendelő ügyészségi határozat egyik oka az volt, hogy a tényállás az alapeljárásban nem tisztázódott kellőképpen, a rendőrség nem végzett el minden nyomozati cselekményt.
Rogán Antal közben február végén bejelentette: Rácz Péter fele részben saját unokatestvérének értékesítette áron alul a csillebérci úttörőtábor területén található vadászházat.
Az alelnök akkor tudatta: a fejleményekről tájékoztatást ad a nyomozó hatóságnak és Keller László közpénzügyi államtitkárnak is.
Rácz Péter szerdai meghallgatást követően újságírók előtt hangoztatta: meggyőződése, hogy az ügyben nem történt bűncselekmény és véleménye szerint ezt a tények is alátámasztják.
Reméli, hogy az ügyet megszüntetik bűncselekmény hiányában, "mint ahogy ezt megtették már egyszer ugyanezek a szervek, ugyanezt az ügyet végigvizsgálva".
MTI - fidesz.hu