Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tilosban parkolnak a szolnoki kórház orvosai

A közelmúltban jó néhány, a megyei kórházban dolgozó és az autójával az intézet területén, tilosban parkoló orvost bírságoltak meg a rendőrök. A probléma nem nevezhető új keletűnek, hiszen a Hetényi Géza Megyei Kórház területén igencsak híján vannak a parkolóhelyeknek.


Dátum: 2008-09-19 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:42.419260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reggel órákban — 7 és fél kilenc között — szinte lehetetlen üres helyet lelniük a betegeknek, egészségügyi dolgozóknak. Aki mégis talál valahogyan helyet magának — többnyire a tilosban —, az úgy járhat, mint a közelmúltban megbírságolt orvosok.

Összesen kétszáznyolcvan parkolóhely van a kórház területén — mondta el a megyei internetes portálnak Dr. Sélleiné Márki Mária, a szolnoki Hetényi Géza Megyei Kórház igazgatója. "Ennél nyilván sokkal többen szeretnének leparkolni, betegek és dolgozók egyaránt. Gyakorlatilag egy adott időpontban azonban nem parkol mindenki a kórházban, akinek belépőkártyája van. Ezek száma pedig állandóan változik. Készült egy felmérés, hogy a dolgozók körében ki az, aki autóval szeretne belépni a kórház területére. Mindenki, aki igényelte, hogy autóval beléphessen, megkapta rá az engedélyt. Magam is ismerem a problémát, hogy kevés a parkolóhely a kórház területén. Ez már hosszú évek óta probléma". Az igazgató asszony hozzátette, hogy az engedély belépésre és nem parkolásra jogosít, azaz az illető leparkolhat, ha erre helye van. Ilyen szempontból az van előnyben, aki előbb ér be a kórházba.

"Kiadtam a feladatot a munkatársaimnak, hogy találjunk megoldást a parkolóhelyek növelésére. Amennyiben lesz rá lehetőség, akkor is csak 20 vagy 30 helyet tudnánk létesíteni, ami nagyságrendileg meg sem közelíti azt amennyire igény lenne" - mondta az igazgató.

Kapcsolódó elemek