Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Októberben visszatér Strasbourgba a plenáris ülés?

Szinte bizonyos, hogy az Európai Parlament októberi plenáris ülését ismét Strasbourgban tartják majd, miután az ottani épület helyreállításáról készült jelentés erre tesz javaslatot - jelentette pénteken a La Libre Belgique című belga lap.


Dátum: 2008-09-19 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:43.042503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos döntést hétfőn hozza meg az EP vezetése.

Az érvényes európai uniós szerződések szerint a négynapos, teljes plenáris üléseket az EP mindig az elzászi nagyvárosban tartja. Ez alól kivételt jelentett a szeptember eleji, illetve a jövő heti plenáris, amelyeket Brüsszelben kényszerültek rendezni, mert a strasbourgi fő ülésteremben a nyári szünet idején leomlott tíztonnányi álmennyezet, rögzítési problémák miatt. A helyreállítás több mint 4 millió euróba került - idézte a jelentést a belga lap.

Kapcsolódó elemek