Vissza kell szerezni a hitelességet
Varga Mihály aláhúzta: szükség van a fiskális konszolidációra, a közterhek csökkentésére, a családi típusú adózás bevezetésére, és egy második Széchenyi-tervre.
Dátum: 2008-09-19 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:48.787609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK)rendezvényén szólalt fel.
A versenyképesség javítása érdekében a hitelességet kell visszaszerezni - jelentette ki Varga Mihály. A Fidesz alelnöke aláhúzta: emellett szükség van a fiskális konszolidációra, a közterhek csökkentésére, a családi típusú adózás bevezetésére, egy második Széchenyi-tervre és arra, hogy a társadalom összefogjon az euró bevezetéséhez szükséges út megtételében.
Varga Mihály kiemelte, hogy közbizalom nélkül nem lehet a versenyképességet javítani, e nélkül nem lesz olyan program, amelyben hisznek és bíznak az emberek és amelynek a végrehajtásában hajlandóak részt venni. Csökkenteni kell az államháztartás deficitjét, és olyan átfogó államháztartási módosítások kellenek, amelyek megteremtik a fegyelmezett működés alapjait - tette hozzá Varga Mihály. E nélkül hiábavalóak a "lefaragások, kiigazítások", ezek csak átmeneti sikereket hozhatnak.
A politikus hangsúlyozta: szükség van egy gazdaságfejlesztési program elindítására, egyfajta Széchenyi-terv kettőre.