Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Bűnben fogantatott ez a szerződéskötés"

Az egri Markhot Ferenc Kórházat erőszakosan, a jogállami normáktól eltérően akarják privatizálni. Herman István szakmai döntést vár az ÁNTSZ-től.


Dátum: 2008-09-19 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:17:54.338975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: "Bűnben fogantatott ez a szerződéskötés" (Herman István)

Közben egy nem megfelelő banki igazolás miatt a bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a szocialista vezetésű Heves Megyei Közgyűlés határozatát, amely a magáncéget nyilvánította győztesnek az egri Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére kiírt pályázatán. Sós Tamás MSZP-s megyei elnök mégsem bontja fel a szerződést a HospInvesttel.

Herman István rámutatott: a kórházat erőszakosan, a jogállami normáktól eltérően akarják privatizálni.

"Ha szarkasztikusan fogalmazok, bűnben fogantatott ez a szerződéskötés, hiszen a pályázati feltételeknek nem felelt meg, ki kellett volna zárni a pályázatból már a pályázat elbírálásának szakaszában" - mondta el a Fidesz megyei frakcióigazgatója.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4182, 'source_type': 'media', 'source_id': 2002, 'target_type': 'article', 'target_id': 82966, 'relation_type': 'describes'}