Djindjic egy demokratikus Szerbiában bízott
"Lőhettek rám, meg is gyilkolhattok, de az ország tovább fog élni, a rendszer legyőzi azokat a problémákat, amelyekkel ma szembesülök" - mondta Zoran Djindjic, Szerbia meggyilkolt miniszterelnöke a halála előtti napokban. Ezt a mondatot Djindjic pártja, a Demokrata Párt a miniszterelnök politikai testamentumának tekinti.
Dátum: 2003-03-26 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:15.246900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Djindjic ösztönösen, vagy országa állapotának és történelmének ismeretében sejthette, hogy a radikálisan demokratizáló politika Szerbiában nem "életbiztosítás". "Manapság Szerbiában valakinek azt mondani, rendeljen meg egy gyilkosságot, olyan mint amikor egy másik országban valaki azt mondaná, hogy rendel egy kávét" - mondta Djindjic néhány hónapja egy szerbiai hetilapnak nyilatkozva.
Most azonban úgy tűnik, a helyzet változhat: a Djindjic meggyilkolásával vádolt zimonyi klán elleni hajtóvadászat sikerrel járt. Kedd óta ismert a miniszterelnök gyilkosának neve: Zvezdan Jovanovicnak - alvilági nevén Zveki - hívják. Meglett a gyilkos fegyver is. Noha a zimonyi bűnbanda vezére, Dusan Spasojevic Siptar, valamint bűntársa, a vörössapkás osztagként ismert belügyi elitegység egykori parancsnoka, Milorad Lukovic Legija egyelőre szökésben van, hinni lehet a rendőrségnek, hogy csak idő kérdése mikor fogják el őket is. A hajtóvadászat során egyre teljesebbé válik a szerbiai bűnvilágról alkotott kép. Többet tudni a bérgyilkosságokkal, emberrablásokkal és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó zimonyi klánról és a vele szorosan együttműködő vörössapkásokról, s az is egyértelművé vált, hogy milosevici időkben kialakított, hatalmas és erős bűnkonglomerátummal áll szemben az állam. A zimonyi klánnak és a vörössapkásoknak voltak beépített emberei az ügyészségnél és a bíróságnál, az igazságszolgáltatás ranglétrájának legmagasabb fokán hajtották végre utasításaikat.
Belgrádban arra számítanak, hogy csak ezután következnek a nagy leleplezések, ismertté válik azoknak az üzletembereknek és politikusoknak a neve, aki kapcsolatban álltak a zimonyi bűnbandával. A bűngépezet a milosevici rezsim virágkorában épült ki, de felszámolásához csak most, az önkényuralom megdöntése után két és fél évvel kezdett hozzá a demokratikus hatalom. Az utolsó lökést éppen Djindjic halála adta. A Slobodan Milosevic akkori szerb elnök jobbkezének számító titkosszolgálati főnök, Jovica Stanisic - őt is a minap tartóztatták le - szorosra fűzte az állambiztonsági apparátus kapcsolatait az alvilággal. Nemcsak azzal a szándékkal, hogy ellenőrzése alá vonja a bűnbandákat, hanem hogy igénybe vegye szolgálatait a milosevici uralom fenntartásához és megszilárdításához. A rezsim megengedte az alvilágnak, hogy tetszése szerint folytassa "dolgát", s ennek cserében utasítására a bűnözők politikai gyilkosságokat és emberrablásokat követett el, a rezsim hallgatólagos beleegyezésével az alvilági csoportok jogot formáltak arra is, hogy leszámoljanak bárkivel, aki útjukban álltak. Így jött létre az az iszonyatos bűngépezet, amelynek a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalomban is támasza volt.
A diktatúra megdöntése után még inkább súlyosbodott a helyzet. Az alvilág kikerült az állambiztonság ellenőrzése alól, gyarapodott és erősödött az új hatalom által kiakolbólított személyek által. A klánok továbbra is kényük-kedvük szerint cselekedtek, mivel a rendszerváltás után szép számban maradtak még embereik a rendőrségnél, a titkosszolgálatoknál, a hadseregben és főleg a bíróságoknál. Ezért volt hasztalan volt a rendszerváltás utáni hatalom minden próbálkozása a bűnszövetkezetek felgöngyölítésére. A belügyi szervek sejtették, s talán tudták is, mi zajlik "odalenn", s azt is, hogy kik követték el a számos bűncselekményt, de kézzelfogható bizonyítékokat nem tudtak felsorakoztatni. Elfogták ugyan bűnözőket, szép számmal kerültek rendőrkézre már korábban is a zimonyi klán tagjai, de a bíróságok rendre szabadon engedték, vagy néhány hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték őket. Mintapéldája volt ennek a rendszernek a Djindjic elleni első, február 21-i merényletkísérlet, amely egy forgalmas belgrádi autóúton történt. A zimonyi klán rakétával akarta szétlőni a miniszterelnök páncélozott gépkocsiját, és ehhez el akarta torlaszolni az útját. A rendőrség azonnal elfogta a sikertelen merényletkísérletben közreműködő Dejan Milenkovicot, alias Bagzit, de a bíróság két napra rá szabadon engedte. A rendőrség azóta is keresi a bűnözőt, aki - mint kiderült - a zimonyi klán egyik vezetőjeként büntetlen előéletű volt. A kormányzó pártszövetség, a DOS nagyon is tisztában van azzal, hogy semmire sem megy az alvilággal, de különösen zimonyi klánnal szembeni harcban, ha nem nyúl hozzá a szervezett bűnözésnek támaszt nyújtó törvényes struktúrákhoz, az igazságszolgáltatáshoz. Kihasználva a rendkívüli állapot adta lehetőséget, a kormányzat napok alatt példátlan tisztogatást végzett e hatalmi ágazatnál: letartóztatták a zimonyi klán utasításait végrehajtó helyettes államügyészt, menesztették az államügyészt is, nyugdíjazták a legfelsőbb bíróság hét tagját, s további 35 bírót, akik múltban tagja volt a milosevici diktatúrát kiszolgáló szervezeteknek, pártoknak, vagy éppen feltűnően enyhe büntetéseket szabott ki különféle bűncselekményekért. Zoran Djindjic meggyilkolása óta Szerbiában valóban vérre megy a harc a milosevici rezsimből hátramaradt, mindent behálózó bűnvilággal. A küzdelemben vagy a demokratikus hatalom győz, vagy a maffia. Ha az előbbi kerekedik felül, akkor tárva-nyitva az ország előtt Európa kapuja. Ha az utóbbi, akkor mély ingoványba süllyed Szerbia. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az alvilág húzza a rövidebbiket. "Nem azért vagyok itt, hogy szeressenek engem, hanem hogy elvégezzem a munkámat az országért. Mivel az ország nehéz helyzetben van, ez az munka nem kellemes, huszárvágásokkal jár... Sose add fel. Ha elkezdesz előzni, akkor adjál gázt..." - mondta nem sokkal halála előtt Djindjic. A szerb demokratikus hatalom mára megfogadta a tanácsot - de Djindjic életébe került, hogy túl későn. Különben alighanem azt is sejtette, hogy ez így lesz. A néhai miniszterelnök mintha megjövendölte volna saját sorsát: "Ha ellenem sikerülne a merénylet, akkor a rendőrség talán elfogna minden résztvevőt, talán az egész bűnhálózatot. Az igazság számára ez jobb lenne, de énnekem már nem annyira" - mondta keserűen Djindjic, amikor tavaly novemberben elfogtak néhány bűnözőt, egy másik politikai gyilkosság feltételezett tetteseit.
MTI - fidesz.hu