Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washingtonban egyeztetett a külügyi bizottság

Az amerikai-magyar vízummentesség "mindenképpen új dimenziót adhat a magyar-amerikai kapcsolatoknak", politikai és kulturális vonatkozásban is - hangsúlyozta pénteken Washingtonban Németh Zsolt (Fidesz), az Egyesült Államokban tartózkodó országgyűlési küldöttség vezetője.


Dátum: 2008-09-19 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:01.296263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyi bizottság delegációjának tárgyalásairól beszámolva Németh Zsolt magyar újságíróknak kiemelte, hogy végső stádiumba érkeztek az amerikai-magyar vízummentességi tárgyalások.

Kifejtette, hogy még két nyitott elem van: egyfelől szükség van egy, a megállapodás szövegéhez kapcsolódó úgynevezett értelmező nyilatkozat elfogadására, másfelől a hónap végén derül ki, hogy Magyarország "teljesíti-e a 10 százalékos vízumelutasítási küszöböt", azaz, hogy az elutasított vízumkérelmek aránya a tíz százalék alá szorul-e.

Somogyi Ferenc nagykövet tájékoztatása szerint a vízummentességi megállapodás szövegében egyetértés van, az értelmező nyilatkozat a két jogrendszerben levő különbségek kiegyenlítését szolgálja.

Németh Zsolt elmondta, hogy a kétoldalú viszony mellett partnereikkel áttekintették a világpolitika fő kérdéseit, a fő téma "az oroszok visszatérőben" problematikája volt.

"Lényegesen egységesebb és szorosabb európai és euroatlanti fellépésre van szükség (...) a közép-európai országok érdekeltsége fokozott" - hangsúlyozta az egész delegáció nevében az új orosz külpolitikára adandó válasz kapcsán. Megállapította, hogy a posztszovjet perifériák hovatartozásának kérdése a világpolitika egyik legfontosabb kérdésévé fog válni a következő években. Mint megjegyezte, Condoleezza Rice külügyminiszter előző napi beszéde azt jelzi: Amerikában kezd leülepedni a probléma és világos irányvonalat határoznak meg. Németh Zsolt szerint fokozni kell az euroatlanti integráció érdekében tett erőfeszítéseket, különösen a posztszovjet térségben.

A magyar küldöttség tárgyalásai jelentős részben az energiabiztonság kérdéséről szóltak. Németh Zsolt jelezte, hogy ebben a vonatkozásban hangsúlykülönbségek vannak a magyar politika résztvevői között; a Fidesz egyetért az Egyesült Államok álláspontjával abban, hogy világos prioritást kell adni a Nabucco gázvezetéknek, másrészt szüneteltetni kell a tárgyalásokat a Déli Áramlat gázvezetékről. Szerinte "most minden korábbinál reálisabb esély mutatkozik a Nabucco vezeték megvalósítására, így reálisabb szünteteltetni a Déli Áramlattal kapcsolatos egyeztetéseket". "Elméletileg nem, de gyakorlatilag kizárja egymást a két vezeték" - szögezte le, hozzátéve, hogy a Nabucco révén történő diverzifikáció Európának, és különösen keleti felének alapvető érdeke, "de nemcsak nekünk, hanem a posztszovjet kaszpi térségnek is, hogy Oroszország megkerülésével tudjanak piacokhoz jutni, a déli korridor kiépítésével".

Németh Zsolt egy kérdésre válaszolva kifejtette: nem szabad hosszú távon izolálni Oroszországot, egymásrautaltság jellemzi a Nyugat és Oroszország viszonyát. "Most nem annak vagyunk szemtanúi, hogy Oroszországot a Nyugat el akarja szigetelni, Oroszország önmagát szigeteli el (...) Oroszországnak kell tudnia kilábalni ebből az elszigeteltségből, elfogadva azokat a normákat, amelyeket a Nyugat a magáénak vall az országok szuverenitásáról, gazdasági szuverenitásáról" - mondta. Mint hozzátette, a grúz válság arra utal, hogy Oroszország nem jó irányban keresi a helyét.

Kérdésére válaszolva elmondta: John McCain republikánus elnökjelölt véleménye Oroszországról reményre ad okot, Barack Obama demokrata elnökjelölt álláspontja némileg homályosabb, viszont alelnökjelöltje, Joe Biden szenátor, a külügyi bizottság elnökeként már világossá tette álláspontját, amely szintén reménykeltő.

Az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának delegációja szeptember 17. és 19. között tárgyalt Washingtonban, a küldöttség tagja volt még Kozma József alelnök (MSZP) és Nagy Gábor Tamás (Fidesz). A külügyminisztérium, a nemzetbiztonsági tanács tisztviselői és kongresszusi képviselők mellett amerikai magyar szervezetek vezetőivel is találkoztak.

Kapcsolódó elemek