Csak állampolgári beleegyezéssel lehetett volna felhasználni az adatokat
Magyarország polgárai annak ellenére nem lehetnek nyugodtak, hogy "törvénytelenül kimásolt és tárolt személyes adataikat Péterfalvi Attila, adatvédelmi biztos felszólítására a Medgyessy-kormány kénytelen megsemmisíteni".
Dátum: 2003-03-26 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:15.572430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának elnöksége ezt a véleményt közleményében fogalmazta meg az adatmentési üggyel kapcsolatban. Az ügyben érintett APEH, VPOP, Szerencsejáték Felügyelet és Államháztartási Hivatal az elmúlt napokban semmisítette meg az adatvédelmi biztos javaslatának megfelelően a tavaly augusztusban elmentett adatállományt. Az ombudsman szerint ezekben az állományokban olyan személyi adatok voltak, amelyek felhasználására csak az állampolgárok beleegyezésével lett volna mód. A pénzügyminiszter azzal védekezik, hogy fenntartja álláspontját: az adatmentés célja az intézmények felügyeletéről szóló előírásokból levezethető, ezért a közeljövőben még törvénymódosítást is képes kezdeményezni annak érdekében, hogy a kiemelten fontos állami intézményekben hasonló adatmentések a kormányváltás időszakában kötelezőek legyenek.
- László Csaba azzal, hogy elrendelte az adatmegsemmisítést, elismerte kormánya nyilvánvaló törvénysértését, de már azt tervezi, miként lehetne törvényben rögzíteni a törvénytelenséget - áll a közleményben, hozzáfűzve: "elgondolkodtató az a cinizmus, amit a pénzügyminiszter az ügy során tanúsít". A Fidesz kifogásolja, hogy a mai napig nem tudni, ki adott utasítást több millió ember vagyoni helyzetének rögzítésére, "László Csaba ugyanis nem emlékszik, mi történt az ominózus kormányülésen".
- A mai napig nem történt felelősségre vonás, holott az adatvédelmi biztos erre külön felszólította a pénzügyminisztert - tartalmazza a közlemény. A frakció elnöksége nem tartja meglepőnek a szocialistáknak az "adatlopási ügyben" tanúsított magatartását, hiszen, mint utalnak rá, "legutóbb egy évvel ezelőtt szintén kénytelenek voltak hasonló módon megsemmisíteni egy törvénytelenül megszerzett, százezrek bizalmas adatait tartalmazó adatbázist". - A Medgyessy-kormánynak be kell látnia végre, hogy ellenállhatatlan vonzódása az emberek személyes adataihoz törvénytelen, s hogy az adatok megsemmisítése nem az ügy lezárása, csupán a törvényesség helyreállításának kezdete, amely az adatlopást elrendelők megnevezésével és felelősségre vonásával kell, hogy véget érjen - zárul a Fidesz közleménye.
MTI - fidesz.hu