Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belátás helyett hiszterizál a kormány

Magyarországon a kormány sok esetben a demokratikus politizálás eszköztárán kívül eső hatalomtechnikai eszközökkel próbál hatalmon maradni: hiszterizálja a közvéleményt, az ellenzéket ellenségként kezeli, és politikai célokra használja fel a titkos szolgálatokat - mondta Navaracsics Tibor fideszes frakcióvezető az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics Alapítvány közös szombati budapesti rendezvényén.


Dátum: 2008-09-20 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:05.182432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor az előrehozott választások európai uniós gyakorlatáról szóló konferencián azt mondta, hogy Magyarországon az előrehozott választások tartalmi és strukturális feltételei is adottak, mert nincs érvényes kormányprogram, a kormány felhatalmazás nélküli politikát folytat, a koalíció felbomlásával pedig a politikai helyzet is alapvetően megváltozott.

Mint fogalmazott, "1990 óta soha ilyen megalapozottan nem vetődött fel az előrehozott választások kérdése".

A Fidesz frakcióvezetője hozzátette ugyanakkor: hiányzik a kormányzati elit belátása, ami nélkül viszont nem lehet előrehozott választásokat tartani.

Magyarországon a kormány sok esetben a demokratikus politizálás eszköztárán kívül eső hatalomtechnikai eszközökkel próbál hatalmon maradni: hiszterizálja a közvéleményt, az ellenzéket ellenségként kezeli, és politikai célokra használja fel a titkos szolgálatokat - hangsúlyozta Navaracsics Tibor.

Navracsics szerint ennek megfelelően hatalmi vitákra korlátozódnak a politikai viták is, és hiányoznak a szakpolitikai szempontok.

"Állandóan ugyanabba a kérdésbe botlunk: Gyurcsány Ferenc megy-e vagy marad" - fogalmazott a politikus, aki úgy vélte: a hatalmi szempont kizárólagos érvényesülése a politikai rendszer legitimációját is gyengíti.

Navracsics Tibor közölte: az előrehozott választások a polgári demokrácia legfontosabb korrekciós mechanizmusa, amely a "legjobb, leggyorsabb, legbékésebb" útja a mély politikai válságok megoldásának.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, bár nálunk a kérdést a kormányok tabuként kezelik, és csak négy évente nyitják ki "a karám ajtaját", Európában megszokott a politikai válságok kezelésének ez a módja. Idén például két Magyarországgal szomszédos országban, Szerbiában és Ausztriában is tartottak korai választásokat.

Kapcsolódó elemek