Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állítsák le a Tankönyvkiadó magánosítását

A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részeinek eladását. Ezzel egyidejűleg ki kell vizsgálni az elmúlt hetek tankönyvbotrányát. Minderről Sió László beszélt vasárnap újságírók előtt.


Dátum: 2008-09-21 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:10.533528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Állítsák le a Tankönyvkiadó magánosítását (Sió László)

A Tankönyvkiadót végül 3,2 milliárd forintért vásárolták meg, miközben csak 2005-ben 1,1 milliárdos adózás utáni nyereséget ért el a cég. Ehhez képest 17 hónappal a megvásárlása után a szerződés egyik pontja ellenére Erdős Ákos a Sanoma cégnek eladta a Nemzeti Tankönyvkiadót.

Az utolsó részvénycsomag eladásával a tankönyvkiadó elkótyavetyélése befejeződik, a kár pedig eléri a több milliárd forintot - mutatott rá Sió László, kiemelve: még az anyagi veszteségnél is súlyosabb, hogy ezzel az eladással az állam el fogja veszíteni annak lehetőségét, hogy érdemben őrködjék a tankönyvpiac színvonalán és befolyást gyakoroljon a tankönyvárak alakulására.

Sió László kitért az elmúlt hetek tankönyvbotrányaira is. Mint fogalmazott, ezek az esetek jól bizonyítják, hogy a privatizációt kiváltó aggodalmak nem voltak alaptalanok.

Ismeretes, a kormányzat által létrehozott Sulinova Kht., majd jogutódja az Educatio Kht. mintegy hét milliárd forint uniós támogatás felhasználásával fejlesztett ki kompetencia alapú programcsomagokat az iskolák számára. A kiadványok többsége azonban a hírek szerint alkalmatlannak bizonyultak, több mint félezer tankönyvből mindössze 18 jutott át a könnyített rostán - hangsúlyozta a fideszes szakpolitikus. Később pedig az is kiderült - folytatta -, hogy a szerzői jogok terén sem tisztázódtak a viszonyok, ami újabb 500 milliós terhet jelent majd.

A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részeinek eladását. Ezzel egyidejűleg ki kell vizsgálni az elmúlt hetek tankönyvbotrányát - szögezte le végül Sió lászló.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2129, 'source_type': 'media', 'source_id': 2007, 'target_type': 'article', 'target_id': 82989, 'relation_type': 'describes'}