Horváth Ágnes a TV2 túlélőshowjában indul
Dátum: 2008-09-21 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:11.449032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kalandvágyból indul Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter a TV2 új túlélőtúrájára a fekete kontinensre.
Miért vállalta el, hogy Frei Tamással és kilenc hírességgel elindul Afrikába, A sztárok a fejükre estek műsorral?
Sok érv szólt mellette és ellene is. Mellette többek közt az, hogy négy hetet tölthetek Afrikában. Ki az, aki nemet mond egy ilyen kalandra?
Egyszer csak csörgött a telefonja: halló, itt Frei Tamás?
Csörgött a mobilom, de valamiért nem tudtam felvenni, ezért SMS-t írt, hogy ő az, és hívjam vissza. Meglepődtem, végiggondoltam, aztán igent mondtam.